Újság cikk a Schipperkéről

 ( Megjegyzés: azóta a sztenderd módosításra került 2010-ben, így a cikkben vannak olyan részek, melyek már nem aktuálisak.)

     Ezzel kiválasztották azt a követendő típust az összetoborzott hasonló kutyák közül, amire a továbbtenyésztéskor törekedni kell. A legfontosabb morfológiai jellemzői azonban már régóta változatlanok, hiszen a Schipperke egy kicsinyített formája egy canis lupusnak, a legősibb farkasszerű kutyának. Igénytelen, nem egy mesterségesen gyártott változat, így nélkülözi az ember akarata és fantáziája által kitalált természetellenes tulajdonságokat. Csupán kicsisége, amit fokozatos kiválasztással értek el, az egyetlen külső jegy, ami a létrehozásában tudatos tenyésztésről tanúskodik. 
     Méretének változása során testarányai nem változtak számottevően a hozzá igen közeli rokonságban lévő többi belga juhászkutyához képest. A nagyobb, 7-8 kg-os egyedek, ezeknek a nagyobb belga juhászkutyáknak a majdnem teljesen pontos kicsinyített másai, megőrizve karakterükben a juhászkutyák bátorságát, okosságát és egyedülálló taníthatóságát. Ezért szokták őket törpe groenendaelnek nevezni, ami persze nem teljesen helytálló. Bár mindkettő közös őstől származik, a Leuvénaar-tól, ami egy többnyire fekete, középméretű kutya volt.
     A Leuvénaar szelektálásakor a nagyobb kutyákat küldték a legelőkre a nyájat őrizni, ezek voltak a mostani belga juhászok ősei. A legkisebbeket pedig kiválasztották, hogy megfogja a patkányokat az istállókban, illetve a lakóház körüli udvaron, és egyben jelezzen, ha idegen közeledik. Származására utal még neve is, hiszen Schipperke szó kis juhászt jelent Louvain környéki dialektus szerint. 
     Arról, hogy a farok nélküli változat miért terjedt el, már csak legendák szólnak. Az egyik történet szerint, mivel Belgiumban sokan éltek és közlekedtek hajón, sok hajós tartott Schipperkét társaságnak és rágcsálóirtónak egyaránt. A csónak fedélzetén azonban kicsi a hely, farok nélkül nem borogatnak fel mindent. 
     Kétségkívül ezek a kis kutyusok sokkal kellemesebb benyomást tesznek farok nélkül, mások is követni kezdték a divatot. Ma már lehet találkozni mind farok nélküli, mind farokkal rendelkező egyedekkel, általában a származási országtól függően. Napjainkban, az anyaországban Belgiumban, Franciaországban és USA-ban terjedtek el igazán a Schipperkék, és itt még kizárólag farok nélkül tenyésztik őket.

Viselkedés

    Arra a kérdésre, hogy mire is való ez a csöpp kis jószág, magyarázatot ad a standard hivatalos szövegének első része:
    Kiváló és hűséges kis őrkutya, nem ismerkedik idegenekkel. Mozgékony, fürge, fáradhatatlan, folyamatosan a környezetével foglalkozik, a gazdi által rábízott tárgyakat elszántan őrzi, nagyon gyengéd a gyerekekkel, alkalmazkodik a ház körüli élethez, mindig tudni akarja, hogy mi zajlik egy ajtó mögött, elárulja érzelmeit csaholásával és sörényének felborzolásával. Keresi a lovak társaságát. Vadászik a vakondokra, és más rágcsálókra. Használható vadászatra, jelzi az üregi nyulak által lakott üregeket, üldözi őket, és felhajtja a mezei nyulakat a sűrűben. 
     Vagyis a világon a legtöbb funkciót betölteni képes eb, egyedül szánhúzásra alkalmatlan. Hiszen őrkutya, társasági kutya, vadászkutya, kotorékeb, juhászkutya és amit még ki lehet találni. Persze nem vonom kétségbe a leírtakat, és tényleg sok célra alkalmasak a Schipperkék, de azért gondoljunk bele, hogy a 3 kg-os jószág hogyan védi meg értékeinket egy elszánt betörőtől. Tapasztaltam már, hogy megpróbálta, de csupán a kutyákhoz nem értő betolakodót riaszthatja el. Az idegent nagy csaholással közelítik meg, majd farok hiányában heves törzscsóválással és fenék riszálással, majd egy gyors ölbe ugrással próbálják meghódítani. 
     Ezen a ponton az ölebi funkció erősebb, mint az őrző-védő, és a tenyésztési cél is ez. Napjainkban a szocializált kutyákra egyre nagyobb az igény, és ezen a téren a Schipperkék jól megállják a helyüket. Nem jellemző rájuk a törpe kutyák félelemből adódó agresszivitása, inkább magabiztosan fordulnak az emberhez és a többi kutya felé. 
     Mint kotorékebek igazán hatásosak, egy mezei séta után hol egy ürgével, hol egérrel a szájukban térnek vissza. Télen a nagy hóban csak a négy lábon szökkenő fekete gombócot lehet látni, amint el-elsüllyedve követi az ürgék nyomát. Szaglása és hallása kiváló, és elég kitartó ahhoz, hogy a vadászatnál is megállja a helyét. A felépítése is ideális erre a munkára, hiszen szőre öntisztuló, nem igényel gondozást, nem ereszti át a vizet, és rövid ott, ahol koszolódhatna. 
     Napjainkban adottságai révén leginkább az agility rajongók között egyre népszerűbb. Épp oly ügyesek ők a mini kutyák között, mint nagyobb testvéreik, a belga juhászok a maxik között. Hiszen mindenük megvan a sikerhez, apport készség, intelligencia, a gazdinak megfelelni akarás, és mindehhez olyan rugólábak, amivel a maxi méretű akadályokat is könnyedén átugorják. Leginkább a gyerekekkel alkotnak sikeres párost. 
     Hogy miért vannak mégis ilyen kevesen a világon, arra nem igazán van magyarázat. Bár keveset ellenek, de a szüléssel és az alom felnevelésével nincs gond. Igen hosszú életűek, 15-18 évig is elélnek, a 14 éves kanok még fedező képesek, és csupán pár ősz szál az álluk alatt jelzi korukat. Nem igazán tartoznak a társasági kutyák közé, hiszen ahhoz túlságosan hasonlítanak a nagy kutyához külalakra és természetre egyaránt, nem kell őket sem füröszteni, sem nyírni, még fésülni is csak igen ritkán, nem lóg sem a fülük, sem a szőrük a földig, és túl fürgék ahhoz, hogy egész nap ölben legyenek. A kutyakiállításokon sem kapnak elég figyelmet, hisz ellentétben a groenendaelekkel, őket az egyes fajtacsoportban alig veszi észre a bíró a sok nagy, szőrös juhászkutya között. Tenyésztésükkel is általában a belga juhászkutyákat tenyésztők foglalkoznak, hiszen aki egyszer belga juhászt tartott, az nehezen tér át más fajtára, és ők a Schipperkékben sem csalódnak. Ezért azoknak ajánljuk ezt a fajtát, akik szeretik az életvidám munkakutyákat, kedvük van bármilyen kutyasporthoz, és vagy a lakásba, vagy többi kutya mellé nem kívánnak nagyobb ebet hazavinni.

Külső megjelenés

     Ez a kicsi, teljesen fekete ördög, 3-9 kg közötti, rövid és zömök törzzsel rendelkezik, de sohasem lehet nehézkes összhatásában. A feje a rókáéhoz hasonlít, a homloka elég széles, a szeme felé keskenyedik, enyhén domború. Pofája nyújtott, stopja kifejezett. Sötétbarna, mélyen ülő, ovális szemei élénkek és szúrósak, és jellegzetes Schipperke tekintetet kölcsönöznek az állatnak, ami nagyon figyelmes, értelmes és egyben kérdő is. Erős fülei felállók, kicsik, háromszög alakúak, magasan tűzöttek, és rendkívül mozgékonyak. Mellkasa mély és széles, háta egyenes, fara széles és lapos, a farok hiánya miatt gömbölyű. Finom csontú mellső lábai egyenesek, és a test alatt állnak, míg hátulsó lába vastag, hosszú, nagyon izmos, a térdhajlat közel van a földhöz, ami nagyban segíti a méretéhez képest igen magas ugrásoknál. Szőre tömör, tartása van, egyenes szálú és elálló, összhatásában egy szőrös kutyát kell mutasson. Ezt főleg annak köszönheti, hogy a test egyes részein a többi részhez képest hosszabb szőr található, elsősorban az erős, előre álló nyak körül, a fül külső szélétől kezdve sörényt és mellényt alkotva, amitől egyértelmű gallér alakul ki, ahol a hosszabb szőrszálak a testen lévő rövidebbekre hajlanak. Szintén hosszabb szőr található a combok között, ami térdnadrágot formál és minek a szőrvégei befelé hajlanak. Ettől válik a kiskutya hátsó része teljesen golyószerűvé. 
     A Schipperkét korábban három méret szerint differenciálták, de előbb a mini kategóriát, majd a további osztályozást szüntették meg. Ennek oka az volt, hogy a további méretcsökkenést megakadályozzák, ami más fajokkal történő keresztezéshez vezetett volna. Így a középméretű, 6 kg körüli egyedeket preferálják a kiállításokon, bár ritkábbak és értékesebbek a kis méretűek. A mai napig elkülöníthető a tenyésztők azon csoportja, akik a kis és akik a nagy kutyusokat tenyésztik, bár egy almon belül is lehet eltérő méretű utód. Vannak akik kis groenendaeleket kívánnak létrehozni, kecses fejformával, illetve akik szerint a Schipperke ettől eltérő, sokkal zömökebb és erősebb, karakteresebb fejjel kell hogy rendelkezzen. Az egyes országokban is más és más a tenyésztés irányelve: Amerikában a zömökebb, nagyon szőrős egyedeket, Angliában a különböző más színű, pl. drapp, fehér és szürke színűeket, Franciaországban az elegáns alkatúakat tartják követendőnek. Mi még ragaszkodunk az anyaország által kiadott standardhez, és reméljük, hogy ez a pici kutyus hazánkban is népszerű lesz. A magyarországi állomány még csak két import kutyából áll, és a szomszédos országokban is csak néhányan vannak, de már megszületett az első hazai alom. 
     Reméljük, hogy egyre többen kapnak kedvet a tartásukhoz és sokan megkedvelik őket, hiszen igazán megérdemlik!

Schipperke: fekete ördög vagy törpe munkakutya?

Utolsó módosítás: 2010-02-09 | Első megjelenés: 2007-04-13

A schipperke kiváló és hűséges kis őrkutya, nem ismerkedik idegenekkel. Mozgékony, fürge, fáradhatatlan, folyamatosan a környezetével foglalkozik...

Schipperke

Belgiumban 1888-ban alapították a Királyi Schipperke Klubot, aminek a jelmondata a következő volt: belga fajta vagyok, kicsi, erős, hűséges, ravasz és bátor. Ekkor született meg ennek a nagyon régi, 3-9 kg körüli törpe juhászkutya fajtának a leírása is. Ezzel kiválasztották azt a követendő típust az összetoborzott hasonló kutyák közül, amire a továbbtenyésztéskor törekedni kell.

Munkakutya, vagy öleb? 
A legfontosabb morfológiai jellemzői azonban már rég óta változatlanok, hiszen a Schipperke egy kicsinyített formája egy canis lupusnak, a legősibb farkas szerű kutyának. Igénytelen, nem egy mesterségesen "gyártott" változat, így nélkülözi az ember akarata és fantáziája által kitalált természetellenes tulajdonságokat. Csupán kicsisége  - amit fokozatos kiválasztással értek el- az egyetlen külső jegy, ami a létrehozásában tudatos tenyésztésről tanúskodik.

Milyen a schipperke kutya megjelenése?

Méretének változása során testarányai nem változtak számottevően a hozzá igen közeli rokonságban lévő többi belga juhászkutyához képest. A nagyobb, 7-8 kg-os egyedek, ezeknek a nagyobb belga juhászkutyáknak a majdnem teljesen pontos kicsinyített másai, megőrizve karakterükben a juhászkutyák bátorságát, okosságát és egyedülálló taníthatóságát. Ezért szokták őket "törpe groenendaelnek" nevezni, ami persze nem teljesen helytálló. Bár mindkettő közös őstől származik, a "Leuvénaar"-tól, ami egy többnyire fekete, középméretű farkaskutya volt. Mégis a standard egyes helyeken eltérő, nem csak a méretben. Például igen jellegzetes a farok teljes hiánya, a koponyatető domborulata és a zömök törzs.

A "Leuvénaar" szelektálásakor a nagyobb kutyákat küldték a legelőkre a nyájat őrizni, ezek voltak a mostani belga juhászkutyák ősei. A legkisebbeket pedig kiválasztották, hogy megfogja a patkányokat az istállókban, illetve a lakóház körüli udvaron, és egyben jelezzen, ha idegen közeledik. Származására utal még neve is, hiszen "Schieperke" szó "kis juhászt" jelent Louvain környéki dialektus szerint.

Arról, hogy a farok nélküli változat miért terjedt el, már csak legendák szólnak. Az egyik történet szerint, mivel Belgiumban sokan éltek és közlekedtek hajón, sok hajós tartott Schipperkét társaságnak és rágcsálóirtónak egyaránt. A csónak fedélzetén azonban kicsi a hely, és hamar rájöttek, hogy farok nélkül kevesebb helyet foglalnak, és nem borogatnak fel mindent a farkukkal. 
Másik legenda szerint, a XV. században, Brüsszelben rendezett nyakörv verseny második helyezettje bosszúból vágta le a nyertes kutya farkát. Lehet, hogy egy véletlen baleset miatt vesztette el a farkát az egyik egyed, és mivel kétség kívül ezek a kis kutyusok sokkal kellemesebb benyomást tesznek farok nélkül, a többiek is elkezdték a divatot követni. Ma már lehet találkozni mind farok nélküli, mind farokkal rendelkező egyedekkel, általában a származási országtól függően. Napjainkban az anyaországban Belgiumban, Franciaországban és USA-ban terjedtek el igazán a Schipperkék, és itt még kizárólag farok nélkül tenyésztik őket.

Kiváló és hűséges kis őrkutya

Arra a kérdésre, hogy mire is való ez a csöpp kis jószág, magyarázatot ad a standard hivatalos szövegének első része:
"Kiváló és hűséges kis őrkutya, nem ismerkedik idegenekkel. Mozgékony, fürge, fáradhatatlan, folyamatosan a környezetével foglalkozik, a gazdi által rábízott tárgyakat elszántan őrzi, nagyon gyengéd a gyerekekkel, alkalmazkodik a ház körüli élethez, mindig tudni akarja, hogy mi zajlik egy ajtó vagy egy elmozdított tárgy mögött, elárulja érzelmeit csaholásával és sörényének felborzolásával. Keresi a lovak társaságát. Vadászik a vakondokra, és más rágcsálókra. Használható vadászatra, jelzi az üregi nyulak által lakott üregeket, üldözi őket, és felhajtja a mezei nyulakat a sűrűben."

A schipperke betörőt azért nem fog...

Vagyis a világon a legtöbb funkciót betölteni képes eb, egyedül szánhúzásra alkalmatlan. Hiszen őrkutya, társasági kutya, vadászkutya, kotorék eb, juhászkutya és amit még ki lehet találni. Persze nem vonom kétségbe a leírtakat, és tényleg sok célra alkalmasak a schipperkék, de azért gondoljunk bele, hogy a 3 kg-os jószág hogyan védi meg értékeinket egy elszánt betörőtől. 
Tapasztaltam már, hogy megpróbálta, de csupán a kutyákhoz nem értő betolakodót riaszthatja el. Az idegent nagy csaholással közelítik meg, majd farok hiányában heves törzscsóválással és fenék riszálással, majd egy gyors ölbe ugrással próbálják meghódítani. Ezen a ponton az ölebi funkció erősebb, mint az őrző-védő, és a tenyésztési cél is ez. Napjainkban a szocializált kutyákra egyre nagyobb az igény, és ezen a téren a Schipperkék jól megállják a helyüket.

Kicsi, de magabiztos kutya!

Nem jellemző rájuk a törpe kutyák félelemből adódó agresszivitása, inkább magabiztosan fordulnak az emberhez és a többi kutya felé.
Mint kotorék ebek igazán hatásosak, egy mezei séta után hol egy ürgével, hol egérrel a szájukban térnek vissza. Télen a nagy hóban csak a négy lábon szökkenő fekete gombócot lehet látni, amint el-el süllyedve követi az ürgék nyomát. Szaglása és hallása kiváló, és elég kitartó ahhoz, hogy a vadászatnál is megállja a helyét. A felépítése is ideális erre a munkára, hiszen szőre öntisztuló, nem igényel gondozást, nem ereszti át a vizet, és rövid ott, ahol koszolódhatna.

Napjainkban adottságai révén leginkább az agility rajongók között egyre népszerűbb. Épp oly ügyesek ők a mini kutyák között, mint nagyobb testvéreik, a belga juhászok a maxik között. Hiszen mindenük meg van a sikerhez, apport készség, intelligencia, a gazdinak megfelelni akarás, és mindehhez olyan rugólábak, amivel a maxi méretű akadályokat is könnyedén átugorják. Leginkább a gyerekekkel alkotnak sikeres párost.

Nincs belőlük sok

Hogy miért vannak mégis ilyen kevesen a világon, arra nem igazán van magyarázat. Bár keveset ellenek, de a szüléssel és az alom felnevelésével nincs gond. Igen hosszú életűek, 15-18 évig is elélnek, a 14 éves kanok még fedezőképesek, és csupán pár ősz szál az álluk alatt jelzi korukat. Nem igazán tartoznak a társasági kutyák közé, hiszen ahhoz túlságosan hasonlítanak a nagy kutyákhoz külalakra és természetre egyaránt, nem kell őket sem füröszteni, sem nyírni, még fésülni is csak igen ritkán, nem lóg sem a fülük, sem a szőrük a földig, és túl fürgék ahhoz, hogy egész nap az ölben legyenek. 

A kutyakiállításokon sem kapnak elég figyelmet, hisz ellentétben a groenendaelekkel, őket az egyes fajtacsoportban alig veszi észre a bíró a sok nagy, szőrös juhászkutya között. Tenyésztésükkel is általában a belga juhászkutyákat tenyésztők foglalkoznak, hiszen aki egyszer belga juhászt tartott, az nehezen tér át más fajtára, és ők a schipperkékben sem csalódnak. Ezért azoknak ajánljuk ezt a fajtát, akik szeretik az életvidám munkakutyákat, kedvük van bármilyen kutyasporthoz, és vagy a lakásba, vagy többi kutya mellé nem kívánnak nagyobb ebet hazavinni. Ez egy intelligens, érzékeny és szófogadó kutyus, türelemmel és kedvességgel semmilyen nehézséget sem jelent a nevelésük. Se nem haragtartó, se nem félős és teljesen ösztönösen betölti a ház és a gyerekek éber védelmezőjének a szerepét.

Schipperke: fekete ördög, vagy törpe munkakutya? 

Kis, fekete ördög

Ez a kicsi, teljesen fekete ördög, 3-9 kg közötti, rövid és zömök törzzsel rendelkezik, de sohasem lehet nehézkes összhatásában. A feje a rókáéhoz hasonlít, a homloka elég széles, a szemek felé keskenyedik, enyhén domború. Pofája nyújtott, stopja kifejezett. Sötétbarna, mélyen ülő, ovális szemei élénkek és szúrósak, és jellegzetes Schipperke tekintetet kölcsönöznek az állatnak, ami nagyon figyelmes, értelmes és egyben kérdő is. Erős fülei felállók, kicsik, háromszög alakúak, magasan tűzöttek, és rendkívül mozgékonyak. Mellkasa mély és széles, háta egyenes, fara széles és lapos, a farok hiánya miatt gömbölyű. Finom csontú mellső lábai egyenesek, és a test alatt állnak, míg hátulsó lába vastag, hosszú, nagyon izmos, a térdhajlat közel van a földhöz, ami nagyban segíti a méretéhez képest igen magas ugrásoknál. 

Szőre tömör, tartása van, egyenes szálú és elálló, összhatásában egy szőrös kutyát kell mutasson. Ezt főleg annak köszönheti, hogy a test egyes részein a többi részhez képest hosszabb szőr található, elsősorban az erős, előre álló nyak körül, a fül külső szélétől kezdve sörényt és mellényt alkotva, amitől egyértelmű gallér alakul ki, ahol a hosszabb szőrszálak a testen lévő rövidebbekre hajlanak. Szintén hosszabb szőr található a combok között, ami térdnadrágot formál és minek a szőrvégei befelé hajlanak. Ettől válik a kiskutya hátsó része teljesen golyószerűvé.

A schipperke méretei

A Schipperkét korábban három méret szerint diferenciálták, de előbb a mini kategóriát, majd a további osztályozást szüntették meg. Ennek oka az volt, hogy a további méretcsökkenést megakadályozzák, ami más fajokkal történő keresztezéshez vezetett volna. Így a középméretű, 6 kg körüli egyedeket preferálják a kiállításokon, bár ritkábbak és értékesebbek a kis méretűek. A mai napig elkülöníthető a tenyésztők azon csoportja, akik a "kis" és akik a "nagy" kutyusokat tenyésztik, bár egy almon belül is lehet eltérő méretű utód. Vannak akik "kis groenendaeleket" kívánnak létrehozni, kecses fejformával, illetve akik szerint a Schipperke ettől eltérő, sokkal zömökebb és erősebb, karakteresebb fejjel kell hogy rendelkezzen.

Az egyes országokban is más és más a tenyésztés irányelve: Amerikában a zömökebb, nagyon szőrős egyedeket, Angliában a különböző más színű, pl. drapp, fehér és szürke színűeket, Franciaországban az elegáns alkatúakat tartják követendőnek. Mi még ragaszkodunk az anyaország által kiadott standardhoz, és reméljük, hogy ez a pici kutyus hazánkban is népszerű lesz. A magyarországi állomány még csak két import kutyából áll, és a szomszédos országokban is csak néhányan vannak, de már megszületett az első hazai alom. Reméljük, hogy egyre többen kapnak kedvet a tartásukhoz és sokan megkedvelik őket, hiszen igazán megérdemlik!

Forrás és további információ: www.bergerac.hu